Keresés

Mindent bele, fiúgh!

EL: Lazio–Celtic 1–2

Tegnap Budapesten a türbetúrára érkező török diktátor mellett garázda moszkvai  és lengyel huligánok adták meg az alaphangot a Fradi unalmas, gól nélküli döntetlenjéhez, Rómában viszont történelmet írtak a fiúgh. A Celtic Olivier Ntcham 95. percben szerzett góljával legyőzte  a Laziót, és ezzel több mint 130 éves történelme során először nyert olasz földön. Tette mindezt november 7-én, pontosan 7 évvel az FC Barcelona elleni BL-győzelem utáni. Nem mellékes tény, hogy akkor is Neil Lennon volt a csapat menedzsere, most pedig újra vele sikerült bravúros diadalt aratni, ráadásul ezzel a győzelemmel a Celtic már biztos továbbjutó az Európa-liga csoportköréből.

“EL: Lazio–Celtic 1–2” olvasásának folytatása

A legjobb dal a legjobb helyen

A Metallica három hete koncertezett Írországban, de erre a felvételre csak tegnap bukkantam rá. Igen, ilyen az, amikor Hetfieldék a Slane Castle festői környezetében játsszák el a legismertebb ír népdalt. Ez a produkció nálam csillagos ötös, Trujillo smaragdzöld basszusgitárjáért pedig külön beírok egy piros pontot.

A Whiskey in the Jar amúgy legjobb tudásunk szerint 17. századi eredetű, de most, 2019-ben is nagyon jól szól. S ha már Metallica, akkor itt és most érdemes megjegyezni azt is, hogy James Hetfield felmenői között akadnak bőven kelták. Írek is, skótok is. Musha ring dum a doo dum a da.

Kicsinyesség, Rangers a neved?

Normális helyeken úgy szokás, hogy ha egy stadionba megérkezik vendégként a bajnok, akkor a hazai játékosok sorfalat állnak neki, és megtapsolják. Az ugyanis mindig megsüvegelendő teljesítmény, ha egy csapat már az utolsó forduló előtt be tudja biztosítani a bajnoki címet. Skóciában ezt a szokást guard of honour* néven ismerik. A most következő hétvégi forduló során a Rangers játékosainak kellene így köszönteniük a Celticet. Kellene, de jelen állás szerint ezt nem fogják megtenni.

“Kicsinyesség, Rangers a neved?” olvasásának folytatása

Bajnokcsapat, bajnokcsapat!

Minden hungarokelta érzelmi hullámvasúton találta magát a múlt héten. Hétfőn Stevie Chalmers halálhíre rendített meg minket. Pénteken, miközben az immár harmincszoros bajnok Ferencváros a 120. születésnapját ünnepelte, Glasgow-ban Billy McNeillt temették. Szombaton a Celtic Aberdeenben kiharcolta zsinórban nyolcadik bajnoki címét, a Fradi pedig az Újpest legyőzésével folytathatta az ünneplést.

“Bajnokcsapat, bajnokcsapat!” olvasásának folytatása

Elhunyt Stevie Chalmers

Szomorú ez az április minden Celtic-drukkernek. Egy héttel azután, hogy Billy McNeill távozott ebből a földi világból, ismét egy gyászhír járja be a világsajtót: Stevie Chalmers, az 1967-es BEK-döntő győztes góljának szerzője ma korán reggel elhunyt. Nyugodjon békében.

 

Billy McNeill egy igaz ember volt

A fenti véleményt sokan osztják. Köztük van a Rangers egykori csapatkapitánya, Richard Gough is. A kékek hátvédje ezt egy olyan telefonhívás kapcsán mondta el, melyre élete végéig emlékezni fog. Gough az erre vonatkozó 1997-es történetet akkor idézte fel, amikor megtudta, hogy Billy McNeill, a Lisszaboni Oroszlánok legendás csapatkapitánya 2019. április 22-én, húsvéthétfőn elhunyt.

“Billy McNeill egy igaz ember volt” olvasásának folytatása

EL: Celtic–Valencia 0–2

Ne szépítsük, ez egy fájóan sima vereség volt. A Valencia beárazta a fiúgh idei teljesítményét, s ezt a meccset a Digi Sport jóvoltából kivételesen tévén is láthattuk. Az Eurosportot nem számítva nyolc magyar nyelvű sportadó van a hazai televíziós kínálatban, Celtic-mérkőzés ennek ellenére ritkán kerül képernyőre. Most is kár volt érte. Rossz ugyanis azzal szembesülni, hogy Skócia legjobb csapata nem tud érdemben labdába rúgni a spanyol bajnokság jelenlegi nyolcadik helyezettje ellen.

“EL: Celtic–Valencia 0–2” olvasásának folytatása

Callum McGregor a Celtic Tom Bradyje

A glasgow-i Evening Times a múlt héten közölt interjút Rodgers mesterrel, aki nem győzte dicsérni Callum McGregort. A 25 éves játékos idén már több poszton is bizonyíthatta rátermettségét. Többnyire támadó középpályásként játszott, de ha kellett, akkor hátravontabb szerepkörben is boldogult, és gond nélkül tudta helyettesíteni Scott Brownt.

Embed from Getty Images

Rodgers a következő tréfával méltatta őt: “Hány poszton is játszik McGregor? Egyszerűen a futballra van beállítva az agya! Azt mondtam neki, ha Tom Brady megsérülne, akkor valószínűleg őt kellene megkérni, hogy irányítót játsszon az NFL-ben.”

“Callum McGregor a Celtic Tom Bradyje” olvasásának folytatása

Kedd este misével emlékeznek a Celtic alapítására

November 6. jeles nap minden zöld-fehér érzelmű drukker számára: 1887-ben ezen a napon alapították a Celtic Football Clubot egy olyan találkozót követően, melyre Walfrid testvér kezdeményezésére Glasgow keleti felében, a római katolikus St Mary’s templomban került sor. Mint ismert, a Mária Iskolatestvérek közösségéhez tartozó atya szándéka az volt, hogy a fociból származó bevételekkel támogassa az egyházközségéhez tartozó szegény gyermekek étkeztetését.

“Kedd este misével emlékeznek a Celtic alapítására” olvasásának folytatása

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑